…és most nem a ruhacserére gondolok.
Olyanról már hallottam,
hogy ingatlant, vagy ingóságot ajándékozol, átruházod a tulajdonjogot, de hogy
valaki ezt a még meg sem született gyerekével tegye, mintha csak egy csomag
volna, egy zsákba macska, ráadásul úgy, hogy nem is ismeri azt az embert, akinek
oda kívánja „ajándékozni”…. hát! Minden esetre, mondjuk, hogy minimum érdekes.
Biztosan létezik
hasonló. Talán az örökbefogadásoknál van, amikor valaki, célzottan másvalaki
javára mond le a gyermekéről. De ahhoz legalább annak a feltételnek teljesülnie
kell, hogy a másik, maga is szeretné megkapni a gyereket, akit neki akarnak
ajándékozni.
Itt nem ez történt.
A facebook egy
veszélyes dolog. Akkor is, ha mások láthatják az ismerőseink listáját és azok
számára is, akik rajta vannak ezen a listán. Ma már okosabb vagyok, és az
ismerőseim nem láthatóak.
2015.08.07.-én kaptam
egy üzenetet valakitől, aki az ismerőseim listáján rajta volt, azzal, hogy az
az ember, akinek édes kisfiam hivatalosan a nevét hordja, megkereste őt.
Nevezzük a facebookos barátomat Péternek. Tehát, Péter rámírt, hogy fiam
névadója, a következő javaslattal, kéréssel állt elő nem sokkal korábban!
(Az eredetit nem
tehetem közzé, mert Pétertől bár kértem, még nem kaptam meg a válasz a
közzétételhez, de ide ollózom a szöveget.)
„Sarkosan hangzik, de az embered velem akarta felneveltetni a
gyereketeket. Lehet, hogy nem én voltam az egyetlen, akinél próbálkozott.”
„az emberszabású, olyanokat írt, hogy: látatlanban,
mint az ismerősöd, megfelelően intelligensnek tartott ahhoz, hogy megkérjen,
neveljem fel veled együtt a ti közös gyereketeket.”
„Nem kérdezte ki vagyok, mit csinálok,
mennyire ismerlek és honnan, hogy egyáltalán mit szólok hozzá, csak közölte, Ő
el tudja, el tudná fogadni, hogy Te és Én együtt egy családként neveljük, mi
ketten az Ő gyerekét, akár a világ másik felén, úgy, hogy Ő nem is látja.
Számára ez rendben van. Szerinte Te tökéletes édesanya vagy, amit a
tapasztalataira alapozott és hogy, ha mi barátok vagyunk, akkor úgy gondolja az
apa szerepre nagyon is alkalmas vagyok. Ja és azt is írta, hogy érzelmileg
szerinte nagyon intelligens vagyok, veled együtt.”
„Szóval -ez csak feltételezés- valószínű
nem én vagyok az egyetlen férfi barátod, akinek próbálta eladni a saját
gyerekét. Én, mint gyermektelen férfi, úgy gondolom, ez felháborító, és már
csak a szándékot is betenném a Btk.-ba. A férfiak szégyene egy ilyen ember.
Azt, hogy apa, meg ki sem merném ejteni a számon a helyében.”
„Ez nem fenyegetés, de szerintem szerencséje, hogy egyszer sem
találkoztunk. És sajnálom azt a vagány kis srácot, hogy ilyen ember a genetikai
apja.”
Majd mikor
néhány hónappal később, mikor összeszedtem magam, ismét beszéltünk erről,
megerősítette a korábbiakat.
Azt írta, hogy " téged ismerve, tudja, hogy én is egy érzelmileg
nagyon intelligens ember vagyok, különben nem lennénk barátok." -Mondjuk,
hogy barátok vagyunk, azt nem tudom honnan szedte.- "Arra akar megkérni,
hogy Te és Én, mi ketten neveljük fel a ti gyereketeket. Az sem baj, ha a világ
másik felén. A távolság miatt csak ritkán, de mivel szeret utazni, majd néha
meglátogatja, míg felnő " "Téged ismer, csodálatos anya vagy és
biztosan ki tudunk alakítani egy szép családot. " Mondjuk azt nem
kérdezte, hogy Én akarom-e az Ő gyerekét nevelni, vagy mit szólok hozzá.
Egyszerűen lerohant azzal, hogy legyek a gyerekének az apja. Semmit sem tud
rólam. Soha nem találkoztam ezzel az emberrel. Egyszerűen nem fogja az agyam,
hogy mit csinál. Mi van ha kannibál vagyok, vagy őrült? Persze hülyülök. Nem
vagyok az.
Mérhetetlen
fájdalmat és szomorúságot éreztem mikor ezeket olvastam. Rengetegszer kértem
bocsánatot Pétertől az eset miatt, aki persze egy pillanatig nem hibáztatott
engem. A gyomrom görcsbe ugrott, órákat zokogtam és hálát adtam mindennek, hogy
már nem vagyunk együtt. Az is megfordult a fejemben, félelmemben, hogy a
következő talán az lett volna, hogy beárazza a feketepiacon a kisfiamat, vagy
áruba bocsátja valami gyerek, vagy szervkereskedő hálózatnak? Mi van ennek a fejében?
Én az egészről semmit
sem tudtam. A fiam névadója a tudtomon kívül és természetesen akaratom ellenére
kereste meg Pétert. …és nem tudom még kit, vagy kiket. Ezért, kérlek, ha kaptál
te is ilyen megkeresést, bocsáss meg érte és hidd el, nem tudtam róla. Soha.
Soha nem mondanék és nem mondok le a kisfiamról.
Napokig álmatlanul
feküdtem az ágyamban és csak bámultak édes kisfiamat. Rettegtem a tudattól,
hogy – tudjuk bizonyos országokban van olyan, hogy a nőnek nincs joga gyerekéhez, sőt alig 100 év még
Európában is volt ilyen- egyszercsak eszmélhettem volna arra is, hogy nincs meg
a kisfiam és még csak azt sem tudom hol van. Mert még csak be sem avatott a
tervébe….. , hogy a
tudtomon kívül apát keresett neki. Hogy én mit szólok hozzá, az nem számít?
Aztán persze sok minden
összeállt. Nagyjából ebben az időben tudtam meg azt is, hogy fiam névadója,
akkor már sok éve pszichiáter segítségét vette igénybe, de titkolta. Hogy az
apja gyerekkorában bántalmazta és a szeretet feltételhez kötött volt a
családjukban.
Éreztem, hogy a legjobb
döntés volt, hogy távol tartom magam tőle. Borzongtam az érzéstől, hogy
valamikor ez az ember sokat jelentett nekem és persze ezerszer játszottam a
gondolattal, hogy mi lenne, ha visszamehetnék az időben. Melyik időpillanatra
vágynék?
Az az egy volt biztos, ha
ugyanott állnék, - jópár évvel ez elött- amikor
a saját halálát kívánta és meg is tett érte mindent, hogy az bekövetkezzen, ma
már nem menteném meg az életét.
Ma csak azt remélem,
még időben odaérek. Még mielőtt a fiam örökre eltűnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése