Gyermekállamosítás

„Levelet kaptam life.” Mondjuk az élethez pont semmi köze. Ez inkább családirtás.

 

 

 

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM NEMZETKÖZI MAGÁNJOGI FŐOSZTÁLY. Dr. Boreczki Szabolcs főosztályvezető szignóval.

Már a levél tárgya is megérne néhány misét. „ kk. F-K A Nemere jogellenes külföldre viteli ügye.”

Igazából ebben az a vérlázító, hogy ez az eljárás tárgya úgy, hogy meg sem vizsgálták, hogy valóban jogellenes volt-e a külföldre vitel. Ma már kétséget kizáróan bebizonyosodott, cáfolhatatlan bizonyíték áll rendelkezésre, hogy nem volt jogellenes.

 https://nemonelkulsoha.wordpress.com/2022/01/17/a-szavahihetosegerol-altalaban/?fbclid=IwAR0mdeTAPOO9J4tr5Jj4QKuaBPwUSl_qPEOzmMiEq-ylJyFxVsrWbHo1e8k

 

De mit számít ez? Az életünket tönkre tették, a gyerekemet meg lelökték a Tajgetoszról. Semmi, csak a szokásos. Magyar állam.

Ebben a körben ugye az ártatlanság vélelme, mint olyan is elveszik. Nincs ártatlanság vélelme. Bármely félkegyelmű bemegy egy rendőrségre, kapcsolatait előszedve bekúszik az IM bugyijába és állít valamit, mindegy hogy egyébként ártatlan vagy, mész a sittre. Nem kell bizonyítani semmit, ahogy az ábra mutatja. Elég az, hogy elvittél az országból egy gyereket. Nem teheted. A gyerek az ország tulajdona. Államosították, kisajátították. Lassan jön a jegyrendszer. Beváltható ölelésre, puszira, vagy ilyesmi……attól függően, hogy tavasszal a kékcédulás választásokon ki nyer ….. na, vajon ki?

 

Tehát. Annak idején kaptál egy végzést, Van jogod (befogni a pofád maximum…ez itt Magyarország. Ne legyünk már naívak.) felügyeleti jogod. Elvileg. Engedélyed a külföldi tartózkodáshoz…….. A faxt! Csak hiszed. Nincs. Azonnal a rendszer ellensége leszel, ahogy nem akarsz ebben a ””csodásan virágzó”” „gyakorlatilag” egypárti diktatúrában élni.  És mivel tudnak presszionálni? Persze, hogy csak a gyerekeddel.

A kapott levél ugyanis felvilágosít róla, hogy a bíróságok is csak bábszervezetek. Mindegy milyen jogokkal ruház fel az ítélet, mit hiszel állampolgári alap jogodnak, megítélt jogodnak, az ország szocializmust épít. Létezik a titkosrendőrség, az ÁVH, vezetnek aktákat rólunk, lehallgatnak, besúgnak és az ország jó részét félelemben tartják.  Az egyik ilyen gyárat, most IM- nek hívják.

 Tehát. Annak idején kaptál egy végzést, Van jogod (befogni a pofád maximum…ez itt Magyarország. Ne legyünk már naívak.) felügyeleti jogod. Elvileg. Engedélyed a külföldi tartózkodáshoz…….. A faxt! Csak hiszed. Nincs. Azonnal a rendszer ellensége leszel, ahogy nem akarsz ebben a ””csodásan virágzó”” „gyakorlatilag” egypárti diktatúrában élni.  És mivel tudnak presszionálni? Persze, hogy csak a gyerekeddel.

A kapott levél ugyanis felvilágosít róla, hogy a bíróságok is csak bábszervezetek. Mindegy milyen jogokkal ruház fel az ítélet, mit hiszel állampolgári alap jogodnak, megítélt jogodnak, az ország szocializmust épít. Létezik a titkosrendőrség, az ÁVH, vezetnek aktákat rólunk, lehallgatnak, besúgnak és az ország jó részét félelemben tartják.  Az egyik ilyen gyárat, most IM- nek hívják.

 

Szóval a levél szerint:

• „vizsgálja a gyermek külföldre vitelének jogellenességét is”

Hogy ez nem történt meg, azt rajtam és szeretteinken kívül észrevette még valaki?

• „a magyar központi hatóság szerepe az, hogy az eljárás helye szerinti állam központi hatóságának tájékoztatást nyújt a magyar jog tartalmáról,”

Tehát nem a kapott és megítélt jogomról. Hanem a jelenleg hatályosról. Mindegy, hogy az nem rám vonatkozik, mert rám(is) vonatkozik.

Kapaszkodjon meg mindenki, akinek Csjt. szerinti volt az eljárása, mert annak, a levél értelmében, nincs felügyeleti joga. Egynek sem!!!!

• „Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a magyar központi hatóság a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény 71. SS-a szerinti törvénybizonyítványt állít ki a vonatkozó magyar jogszabályi rendelkezésekről és küldi meg azt az adott külföldi központi hatóság számára. A törvénybizonyítvány csak a Hágai egyezmény alapján indított gyermekelviteli eljárásban kerül felhasználásra, amely, mint fent már utaltunk rá, polgári eljárás. Tárgyi ügyben is csak erre került sor.”

Dicséretes, de egy ponton ezzel vitatkoznék. Tárgyi ügyben nem csak erre került sor… ééés. Lemaradt véletlenül a tájékoztatásról a felügyeleti jogom, és hogy engedéllyel voltunk külföldön.

Hogy nem b@szt@ ki senkinek a szemét, hogy azt elfelejtették odabiggyeszteni, hogy az esetünkben kelt döntés, felruház bizonyos jogokkal? Ugyanis a tájékoztatásban ez nem szerepel. Történetesen, ma Magyarországon, a felügyeleti jog megítélése a kérdés a gyermekek elhelyezése körében indult eljárásokban.  Az ítéletünk egy korábbi törvény szerint született, ahol közös a felügyeleti jog. Na, ez a „jelentéktelen” infó maradt le és a tájékoztatás szerint nincs jogom a gyerekemhez. Ami ugye nem igaz. Majd azzal takaródznak, hogy törvény írja elő, hogy arról kell tájékoztatni a külföldön eljáró hatóságot, ami ma hatályos. Ami nyilván nettó baromság. Mert ebben az esetben, állam és állam között születik egy olyan tájékoztatás, ami jogalap nélkül annulálja a jogaimat.

És innen érthető miért van tele ártatlanokkal a bv. és miért rohangálnak az utcán a bűnözők. Hagyjuk már, hogy vizsgálat, nyomozás,…pff. Presszió, korrumpálás, érdekek, hazugságok és ilyesmi……

Majd ezt követően, az alábbi mondatot olvasva, kicsusszant néhány keresetlen szó, elenyésző decibellel, határozottan nélkülözve minden olyan víziót, ami az adott ember alvégén távozó sünök számával és a távozásra megadott időkorláttal lehet összefüggésben. A nőági felmenők csuklásának bevonzása, meg már tényleg eszembe sem jutott.

• „A fentiekből következően, ha a gyermek külföldre vitele vagy visszatartása megvalósít valamilyen büntetőjogi tényállást, és emiatt büntetőeljárás indul akár Magyarországon, akár külföldön, abban a magyar központi hatóságnak semmilyen szerepe nincs, így jelen ügyben sem volt.

Tehát.: Semmilyen összefüggést nem látnak azon tények között, hogy

1, felügyeleti joggal rendelkezem,

2, engedéllyel voltunk külföldön,

Ám a külföldi tartózkodást tekintve a tények rejtve maradtak, a felügyeleti jog kérdésében pedig arról tájékoztatták a külföldi hatóságot, hogy az nincs?!

Összegezve: a külföldi hatóság szerint nem volt engedélyem és nincs felügyeleti jogom. Ezért valóban gyermekrablás képét mutatta a történet. Mindegy hogy a két tény közül egyik sem igaz.  

És, hogy ebben semmilyen szerepe nincs a magyar központi hatóságnak? Ez komoly? Ezt valaki lemeri nekem írni, egy hivatalos levélben és adja hozzá a nevét, a beosztását.

Magyarország, tényleg ez a módja, hogy legyen gyerek? Nem az, hogy élhető legyen az ország és a rendszer?

És a hab a tortán, a magyarázat. :  

• Ptk. szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezéseiről kell törvénybizonyítványt kiállítani, függetlenül attól, hogy a szülői felügyelet rendezésére korábban került-e sor.

Ami 2014.március 15.-én lépet hatályba. Mindegy, hogy mi nem kértük az áttérést, mert jogunk volt így dönteni. De nem. Eldöntötték helyettünk. Most. Így utólag. Hogy akkor is az alá tartozunk. Még úgy is, hogy egyébként nem.

 

Maradjunk abban, hogy EZ a gyermekrablás. Ellopta Magyarország a gyerekemet. Elvette a jogaimat, rendszerbe iktatták az anyátlanítást. 

 Milyen jogállam? Milyen eljárási garanciák? Miről beszélnek ezek?

 (fotók: google kereső alapján)

P.s.:

…és itt kicsit gondolkodjon el mindenki, aki a CSOK-os és egyéb állami parasztvakításos baromságban hisz, meg a választások előtti 2kg krumpliban látja a megváltó eljövetelét, hogy ……… alaphelyzetben a 10 millből nem veszel házat, hacsak nem valami libalegelő mellett találsz egy viskót…..de persze jól hangzik annak, akinek nincs. …..és annak, akinek nincs más terve az élettel, mint ősanyát játszani és még hisz a holtomiglan-holtodiglanban. Ami ma már ugye nem divat. https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1l%C3%A1si_statisztika  és ami azt illeti, a statisztika romlik.)  

Nézzük a realitást!  

1,  Lesz 4 gyereked. Okay. Ez mind szép és jó, nagy öröm a gyerek. De! Lesz munkád 4 gyerek mellett? Nem valószínű. Olyan, amiből 4 gyereket el is tudsz tartani, a világ 8. csodája volna.

2, Ha nincs munkád, örökre függeni fogsz az embertől, aki csinálta őket. Innen, kuss a neved.

3, Örökre függeni fogsz a rendszertől, amibe szülted őket. És hát tudjuk, hogy a szemed csak akkor nem lesz lila, ha otthon szoptatsz és eszed ágában sincs karriert építeni, vagy bárhogy lépést tartani a külvilággal. Ezt már a parlamentben is hallottuk, és ahogy látom a hallgatólagos törvény is megvan róla.

4, Örökre, még az unokád is úszni fog az adóságban. Mert a CSOK mellé még felveszel vagy 50-60 milliót és ha az ember bére minden évben növekszik, sosem beteg, biztosan nem éri baleset, nem hal meg, akkor a következő 180 évben törlesztitek szépen a kamatokat. …..és akkor hol van még a tőke?

5, Ha változtatnál, mert nem működik a kapcsolatod,………hagy a faxba. Nem tudsz. Véged. Gyerekeket eltartani, dolgozni, …egyedül. Öngyilkosság. Marad, hogy 4 gyerekkel a melleden még mindig tudni kell jól házasodni.

Ha ezt nem tudod megtenni, maradsz a szarban. A pofon erdőben, vagy már most állj neki keresni egy jófajta kevéssé szeles híd alját, amit majd kartondobozzal beépíthetsz. …és még nem foglalt.

6, Elmennél az országból, mert hát valljuk be Mindenhol jó, de legjobb Magyarországon kívül!  Szintén felejtős. Azonnal a rendszer és az állam ellensége leszel. Elveszik a gyerekeidet, bebörtönöznek, mivel a gyereked ebben az esetben nem a Tiéd. Addig okay, hogy megszülöd, „ganézol” alóla, éjszakázol, ápolod, mosol, főzöl rá, takarítasz, eteted, ruházod, iskoláztatod,……… de nem a Tiéd. Az államé.

Én a mai eszemmel és tapasztalatommal ebbe az országba egyetlen gyereket nem hoznék világra.  Aki gyereket akar, előbb húzzon el innen egy élhető országba, ott szüljön. ….aztán sose jöjjön vissza. Mindegy, mert, ha már ott leszel, az akárhol, nem is akarsz majd visszajönni.

Magyarország megérett a pusztulásra, ha átkosbeli 5 éves gyerekszülési tervekben gondolkodik és ilyen eszközökkel tudja csak a népességet megtartani.

 

 

 

 

 

A szavahihetőség(é)ről általában!

Kezemben egy 2021. szeptember 03.-ai folytatólagos kihallgatáson készült jegyzőkönyv.

F.F.B@t@nd nyilatkozata: „Elmondani kívánom, hogy én sosem járultam hozzá ahhoz, hogy a kisfiamnak Gabriella útlevelet csináltasson, ennek tekintetében semmilyen nyilatkozatot nem írtam alá.”

„Előadó: Ön elé tárom a szülői hozzájáruló nyilatkozatot. Kérem, nyilatkozzon, hogy az ügyfél megjelölésnél az Ön kézjegye, aláírása látható-e.”

Válasz: ”A szülői hozzájáruló nyilatkozatot megtekintettem és kijelentem, hogy én biztosan nem írtam alá. Nekem tudomásom sem volt arról, hogy Gabriella útlevelet kíván csináltatni a kisfiamnak.  Az aláírás nagyon hasonlít az enyémhez, de nem az én kézjegyem. Az egész nyilatkozaton nem látom az én kézjegyem (…….)

 

Vagyis röviden, F.F.B@t@nd úgy nyilatkozott, hogy: 

• 1, nem írta alá.
• 2, nem is tudott a nyilatkozatról, illetve e külföldre vitel szándékáról.

Ezt követően 2021. szeptember 16.-án engem is nyilatkoztattak, hogy mi az álláspontom erről. Gyanúsítotti nyilatkozatban rögzítették, hogy az aláírás tekintetében úgy nyilatkoztam, hogy az F.F.B@t@nd kezétől származik. ….hiszen az orrom előtt írta alá.

Kértek és vettek írásmintát mindkettőnktől. Majd a rendőrség kirendelt az ellentétes nyilatkozatokra tekintettel egy igazságügyi írásszakértőt.

A mai napon, 2022. 01. 17.- én kezembe kaptam az igazságügyi írásszakértő 2021. 11. 25.- én készült szakvéleményét, mely így fogalmaz a vizsgálatok alapján, a kérdéses aláírás tekintetében.:

”

Kérdésanyag:

F    -K       A         Nemere kiskorú útlevélkérelmére vonatkozó szülői hozzájáruló nyilatkozat jobb alsó részén az Ügyfél” jelölés felett elhelyezett olvashatatlan szignó eredetben.:

Összehasonlítóanyag:

2021. szeptember 3-án a G        Rendőrkapitányságon F     F      B@t@ndtól felvett öt oldal terjedelmű írásminta eredetben.

2021. szeptember 3-án a G        Rendőrkapitányságon folytatólagos tanúkihallgatásról készített, öt oldalas jegyzőkönyvben lévő F     F      B@t@nd aláírások eredetben.

2021. szeptember 16-án a G        Rendőrkapitányságon Kolozsy Gabriellától felvett öt oldal terjedelmű írásminta eredetben.

2021. szeptember 16-án a G Rendőrkapitányságon gyanúsított kihallgatásáról készített, tíz oldalas jegyzőkönyvben lévő Kolozsy Gabriella aláírások eredetben.

Kérdés:

A vizsgálat tárgyai I. pontjában részletezett szülői hozzájáruló nyilatkozaton az „Ügyfél’ jelölés felett elhelyezett kérdéses szignó F     F      B@t@ndtól vagy Kolozsy Gabriellától származik-e?

VÉLEMÉNY:

A vizsgálat tárgyai I, pontjában részletezett szülői hozzájáruló nyilatkozaton az „Ügyfél” jelölés felett elhelyezett kérdéses szignó F     F      B@t@ndtól származik!

 

A vizsgálatot végző:

NEMZETI SZAKÉRTÓI És KUTATÓ KÖZPONT KRIMINALISZTIKAI SZAKÉRTÓI INTÉZET IRÁS- És OKMÁNYSZAKÉRTÓI OSZTÁLY.

Igazából nagyon kíváncsi voltam, mi lesz az írásszakértői véleményben, hiszen évek óta tudjuk hova lejt a pálya. Jeleztem a rendőrségen, hogy van az ominózus eseményről hangfelvétel is, de szándékosan az írásszakértői véleményt meg akartam várni, mielőtt a nyomozati anyaghoz csatolnám. ….főleg azért, mert ez az F.F.B. engem segg hülyének néz. Így volt ez mindig.  Még úgy is, hogy pontosan tudja, hogy nem hazudok, zsigerből elutasítom a hazugságokat. Ami róla mondjuk, tapasztalataim szerint, nem mondható el. Pontosan tudta, a tanúnyilatkozata megtételekor, hogy bizony az az ő aláírása. Magáról, az útlevél kérelemhez való hozzájárulásról szóló beszélgetésünket és az aláírás tényét is digitálisan rögzítettem. Pont ezért. Ez mindkettőnket védett volna adott esetben.

Ezek után, F.F.B@t@nd helyében, én, a 19-re nem húztam volna lapot. Hogy hátha nincs róla felvétel, hátha nem lesz írásszakértő……. vagy hátha az óta, ha volt felvétel, talán már nincs meg……

F.F.B@t@nd!  Megvan a felvétel is!  …ha a szakértői vélemény nem lenne elég, vagy egyértelmű.   

Mondjon bárki, bármit a hangrögzítésről. Igenis van értelme. Különben soha nem lehetne bizonyos esetekben bizonyítani, hogy mi az igazság. A hangfelvétel bizonyítékként felhasználható, pl. ha máshogy az igazságot nem lehet kideríteni. Itt, úgy tűnik, több módon is kideríthető, több bizonyíték is van rá, hogy F.F.B. hazudott.

Legyen ez bármi. : …….hatóság félrevezetése (ilyenből van még jó néhány az eljárásban), hamis tanúnyilatkozat büntető eljárásban, hamis vád…….sok minden illeszkedhet hozzá. És nyilván kell, hogy legyen következménye.

Most pedig mindenki eldöntheti szabadon, mit gondol a fentiekről.

 

A kisfiam csak egy járulékos kérdés volt.

 Ezt jegyzőkönyv is rögzíti. …majd ha ez nem lenne elég, legyen a gyerek státusza, hontalan is.

Utcára azzal a „büdös kölökkel”!

2014. legelején a fiam nemzője, keresetet indított a helyileg illetékes Járásbíróságon, hogy arra kényszerítsenek minket, -igen, minket. Engem, a kisfiammal együtt,- hogy el kelljen hagynunk a nemzővel közös otthonunkat. Azt az otthont, amit korábban együtt vásároltunk, hogy ott neveljük fel, mi ketten, együtt, a közös gyermekeinket.

Némileg ez máshogy alakult.

Az mindegy, hogy a közös házunk, de jogilag, jogalap nélküli birtoklók lettünk a kisfiammal.

Ez volt az az ingatlan, amiből a nemző 2 hónappal korábban elköltözött az egyik nőjéhez. Majd ezt követően, ugyanez a ház volt az is, amiből, miközben, akkor már fél éve nem is lakott ott, 2014. májusban késő este kizárt a kisfiammal, szakadó esőben. És ez szerinte vicces volt. Minden bizonnyal, -bár ez szerintem elmeállapot kérdése – hiszen az ajtó másik feléről, bentről, a fűtött házból, remekül szórakoztak rajta, hogy az egyévesemmel a karomon, kint, bőrig ázva, vacogunk 6 fokban és nem tudunk bemenni.  Néztem a lila szájú kisfiamat, ahogy didereg. Alig vártuk, hogy hazaérjünk. Tudtam, hogy nagyon fázik, fáradt egy nagyon hosszú nap után, és éhes is. A sapkájából folyt a víz. Öleltem magamhoz, hogy picit így is melegítsem, mert már nem tudtam mit ráadni, az én kabátom is rajta volt. Sírni kezdett. Látta, hogy megérkeztünk és szeretett volna bemenni, enni és aludni, de nem értette miért állunk az eső alatt, miért nem megyünk be. Bárcsak el tudtam volna mondani neki, de én sem találtam rá elfogadható magyarázatot.

Olvasgatom a jogszabályokat, mely minden magyar állampolgárra egységesen igaznak/alkalmazandónak kellene lennie, …..de nem itt. Mert jól tudjuk, hogy vannak kivételek. Soha semmi nem vízszintes, a pálya valahova mindig lejt. Az objektivitás, csak egy üres frázis.

Hogy egy szülő a saját maga rovására is köteles a gyerek tartásáról gondoskodni,…….. vagy, hogy ha csak egy lakhatásra alkalmas ingatlannal rendelkezünk összesen, akkor abban kötelesek vagyunk a gyermek lakhatásáról gondoskodni, akár saját magunk „terhére/kárára” is    …….. Biztosan igaz lehet ez is valakire. A kisfiamra nem volt az. Úgy penderítettek ki minket az otthonunkból, hogy a lábunk nem érte a földet.

Álláspontom szerint a gyermek elhelyezése előkérdés kellet volna, hogy legyen. Tehát előbb elhelyezik valakinél a kisgyereket és akkor az ad egy irányt, a lakhatás kérdésében. De nem minden helyen van ez így. Illetve, nemzője, a kisgyerek elhelyezésére nem indított akkor keresetet, csak később. Nem ez volt nála a prioritás. Csak a házat akarta. A közös házunkat.

A fiam nemzője erősen csökkentett értékűnek értékelte a gyermekemet, tekintve, hogy nem lánynak született. És ennek több esetben, tárgyaláson, hangot is adott. Nem volt kegyelem, mennie kellett.  Csak úgy kaphatta meg a házat, ha a gyerekkel együtt tesz ki az utcára.

Azonnal beköltözött az új barátnővel és annak két lányával a házunkba. Mert mindegy az, csak lány gyerek legyen és közben, nagyon büszke volt magára. Inkább gondoskodott két vadidegen lány gyerekről a közös otthonunkban, mint a saját fiáról. Máshogy fogalmazva ahhoz, hogy a két vadidegen lányra szert tehessen, el kellett paterolnia a saját gyerekét. Bármi áron és mindegy hova, csak ne legyen ott.

Nem kérdezte hova megyünk, mit fogunk csinálni, csak az érdekelte, mikor megyünk már. Néha csak néztem szegény cseppemet az udvaron bóklászva, hogy mekkora deficittel indult az életben. Itt a ház, amit neki vettünk. Igen neki, mert ha nem terveztünk volna családot, nem veszünk házat. És most,  annak ez embernek, akinek az ő biztonságáról kellene gondoskodnia, csak az jár a fejében, hogy mikor tűnik már el az életéből?

Egyszer beszélgetni próbáltam a kisfiam nemzőjével erről, hogy ezt mégis hogy gondolja. Álltunk az udvaron, miközben édes kisfiam békésen falatozott a homokozóból éppen és azt mondta a nemző. Értsd meg. El kell mennetek, mert Kata ide akar költözni a lányaival. Esküszöm, ökölbe szorult a kezem és már rákészültem egy istentelen jobb horogra, amit a legjobb helyen tanultam, szakembertől, ……de nem. Akkor nem lennék különb, min ő, aki ezt ok nélkül és rendszeresen alkalmazta velünk szemben. Ma már úgy gondolom, meg kellett volna tennem. Mert megérdemli.

A saját gyerekét úgy dobta ki, mint egy taknyos zsebkendőt, két vadidegen lánygyerekért, hogy ezzel jópofizhasson a világ előtt. De milyen jópofizás ez? Tényleg ez imponál a világnak? Egy másik „anyának”. Aztán, ha még mindig nem lett volna elég, hozzáfűzte.: Különben is ez a gyerek -és mutatott Némóra,- nem házasságból született. Egyébként sem ér annyit. Na, itt pattant el a madzag és ettől a pillanattól vált teljesen világossá számomra, hogy ez az ember valóban gyógyíthatatlanul nagyon, NAGYON BETEG

A jog sem tesz, nem tehet különbséget a házasságban, vagy azon kívül született gyerek között. Elvileg. De az ember igen. Neki, duplán selejt kategória volt az én csodálatos, hibátlan, édes kisfiam. Mert kisfiam nem lány és még zabigyerek is. Ezt a kifejezést a nemző anyja használta rendszeresen. Mintha csak ez lenne a kisfiam keresztneve,: Zabigyerek.

Persze közben megindult a gyermekelhelyezési eljárás is, de a közös fiúgyermekünket nem kérte magánál elhelyezni. Nem kívánta nevelni. Azt kérte a bíróságtól, hogy én neveljem. Neki nem kell. Neki ott a háza és lett két lánya. Mindene megvolt, amit kívánt.  

(Én voltam az alperes mindenhol)

A fellebbezés után a II. fokú bíróság az első fok döntését 2015.07.09.-én helyben hagyta.

2015. augusztus elsején, szombaton, elhagytuk a házat. Albérletbe költöztünk. Még előtte, az utolsó találkozásnál megkértem fiam nemzőjét, hogy írja alá a lakcím bejelenő kártyát, hogy az új lakcímre be tudjunk jelentkezni. Szükséges lett volna bölcsi, orvos és egyéb dolgok miatt. De nem tette. Nélküle nem tudtam új lakcímet létesíteni a kisfiamnak, amit ő pontosan tudott és azt is, hogy ez milyen hátránnyal és nehézségekkel jár. ő meg nem írta alá. A kérdésre, hogy miért, azt válaszolta,: „mert megtehetem!” Mióta édes kisfiam a világra jött egy pokoljárás volt a nemzőjével minden pillanat. A szülői felügyeleti jogát kizárólag visszaélés szerűen tudta használni.

2015. augusztus 03.-án, hétfőn, ahogy azt kell, bementem a gyámhatósághoz és bejelentettem az elköltözésünket, az új lakcímünket. De nem voltam elég gyors. 10. óra 03. perckor voltam ott. Addigra nem kicsit rosszindulatú módon kisfiam nemzője, már bejelentette, hogy a gyerekkel ismeretlen helyre távoztam és az összes lehető jogi lépést és megszorítást kilátásba helyezte. Még az a tiszta szerencse, hogy a gyámhatóságra a hangfelvétellel érkeztem, amely tartalmazta, hogy kértem az új lakcímhez a hozzájárulást, amit ő nem adott meg, valamint a bírósági végzéssel, amely a nemző kérelme alapján kötelezett minket az ingatlan elhagyására. Tehát én minden kötelezettségemnek eleget tettem. Az ingatlant elhagytam, a tájékoztatást a másik félnek megadtam, aki viszont nem csak, hogy visszaélt a felügyeleti jogával, de még eléggé rosszhiszemű módon, a fejemet is követelte azért, mert ő,  kirakott minket a házból és mert ő,  letagadta, hogy tudná hol vagyunk…… forgott a gyomrom. undorító ez az egész.

Telt múlt az idő, már bérlettel jártam a gyámhivatalhoz. Több kérelmet terjesztettem elő, hogy segítsenek a kisgyereknek lakcímet létesíteni. Nem lehetett. A hozzájáruló nyilatkozat a személyes mivolta miatt semmilyen határozattal nem helyettesíthető és ezt a kisfiam nemzője is pontosan tudta. Tudta, mert az ügyvédje kioktatta róla, hogy tudja pokollá tenni az életünket. Gyámhivatal felhívta rá a figyelmemet, hogy ez bizony a gyermek veszélyeztetésének számít és leírják, hogy a nemző nem együttműködő. ….sose tették meg.

Szerintem egyébként az ilyen eljárásokban azt is vizsgálni kellene, hogy az ügyvédek milyen mértékben okai annak, hogy míg pl. mi korábban tudtunk kommunikálni egymással, amint dr. S. É. ügyvédnőt megbízta a nemző, ez többé nem volt lehetséges. Nem lehet cél, hogy egy gyereket is érintő eljárásban, a felek egymásnak essenek, -szörnyű már a megfogalmazás is, gyermekelhelyezési eljárásban, hogy ellenérdekű felek. Nem lehet ellenérdek. Csak a gyerek érdeke – de az ügyvédnő ezt sikeresen mégis elérte. Ügyvéd és hóhér lett egyben. Kivégzett egy szülőtársi kapcsolatot. Egyébként később ugyanezen ügyvédnő javaslatára, még hamis tanúk is kerültek az eljárásba, de ez egy másik post témája lesz, hamarosan.

Szóval nem volt a fiamnak valós lakcíme. Nem volt körzetileg illetékes gyermekintézmény, vagy körzetileg illetékes szakorvos. Volt viszont rengeteg magánorvosi számla ennek következtében…… több munkahely….

Plusz, rengeteg kaland és mindig óriás szeretet, ami kérdés nélkül összekötött minket. Végül édes cseppemmel mindent megoldottunk. Mert, ahogy Ő mondta mindig, mi vagyunk a legjobb csapat. És egy Kolozsy sosem adja fel.

Aztán, mikor az ember már azt hiszi, hogy a téma végére ért, hát nem. A beteg elmék döbbenetes dolgokra képesek.

Gyámhivatal, egyszer csak határozatot küldött, hogy kicsi fiam nemzője, kérte a kisfiam lakcímét végleg radírozni és lakcím kártyáját fiktiválni. Megszüntetik a címét mert nem valós, de jelentsük be a valósat. Azt nem kérdezték meg tőle, hogy helló, ha te vagy a nemző, akkor neked nem kötelességed tudni és bejelenteni a saját gyereked valós címét? Nem.

Összefoglalva:

• Nincs a kisfiamnak arról, hogy életvitelszerűen hol tartózkodik, tényleges bejelentet lakcíme, mert a fiam nemzője nem járul hozzá. És megteheti.
  
• A gyámhivatal ezt nem tudja pótolni, hogy lehessen és a korábbi lakcíme sem maradhat meg, ahonnan kilakoltattak bennünket.
  
• Kéretem, ne tegyék! Mert így, egy Magyarországon élő, Magyar állampolgárságú kisgyerek státusza lenne hontalan. Ez szerintem minden alap jogot sért.
  
• De megtették. Hontalan lett.   
  

Rettenetesen sajnáltam kisfiamat mindig is, hogy rossz döntést hoztam, mikor apát választottam neki. Mert én apát akartam a gyermekemnek, helyette, magát az ördögöt kaptam.

Nem tanács, javaslat. Ha narcisztikus emberrel akadsz össze, mindegy milyen szép a kampány időszak, fuss az ellenkező irányba, ahogy a lábad bírja!

Magyarország jobban teljesít (……). A kérdés, hogy miben!

Aki a szlogent megalkotta, elharapta a mondat végét. Én szeretnék pályázatot kiírni, hogy érthető legyen. Várom a javaslatokat a mondat másik felére!

A vagyonátruházást értem. Létezik olyan, hogy gyerek átruházás?

 …és most nem a ruhacserére gondolok.

Olyanról már hallottam, hogy ingatlant, vagy ingóságot ajándékozol, átruházod a tulajdonjogot, de hogy valaki ezt a még meg sem született gyerekével tegye, mintha csak egy csomag volna, egy zsákba macska, ráadásul úgy, hogy nem is ismeri azt az embert, akinek oda kívánja „ajándékozni”…. hát! Minden esetre, mondjuk, hogy minimum érdekes. 

Biztosan létezik hasonló. Talán az örökbefogadásoknál van, amikor valaki, célzottan másvalaki javára mond le a gyermekéről. De ahhoz legalább annak a feltételnek teljesülnie kell, hogy a másik, maga is szeretné megkapni a gyereket, akit neki akarnak ajándékozni.

Itt nem ez történt.

A facebook egy veszélyes dolog. Akkor is, ha mások láthatják az ismerőseink listáját és azok számára is, akik rajta vannak ezen a listán. Ma már okosabb vagyok, és az ismerőseim nem láthatóak.

2015.08.07.-én kaptam egy üzenetet valakitől, aki az ismerőseim listáján rajta volt, azzal, hogy az az ember, akinek édes kisfiam hivatalosan a nevét hordja, megkereste őt. Nevezzük a facebookos barátomat Péternek. Tehát, Péter rámírt, hogy fiam névadója, a következő javaslattal, kéréssel állt elő nem sokkal korábban!

(Az eredetit nem tehetem közzé, mert Pétertől bár kértem, még nem kaptam meg a válasz a közzétételhez, de ide ollózom a szöveget.)

„Sarkosan hangzik, de az embered velem akarta felneveltetni a gyereketeket. Lehet, hogy nem én voltam az egyetlen, akinél próbálkozott.”

„az emberszabású, olyanokat írt, hogy: látatlanban, mint az ismerősöd, megfelelően intelligensnek tartott ahhoz, hogy megkérjen, neveljem fel veled együtt a ti közös gyereketeket.”

„Nem kérdezte ki vagyok, mit csinálok, mennyire ismerlek és honnan, hogy egyáltalán mit szólok hozzá, csak közölte, Ő el tudja, el tudná fogadni, hogy Te és Én együtt egy családként neveljük, mi ketten az Ő gyerekét, akár a világ másik felén, úgy, hogy Ő nem is látja. Számára ez rendben van. Szerinte Te tökéletes édesanya vagy, amit a tapasztalataira alapozott és hogy, ha mi barátok vagyunk, akkor úgy gondolja az apa szerepre nagyon is alkalmas vagyok. Ja és azt is írta, hogy érzelmileg szerinte nagyon intelligens vagyok, veled együtt.”

„Szóval -ez csak feltételezés- valószínű nem én vagyok az egyetlen férfi barátod, akinek próbálta eladni a saját gyerekét. Én, mint gyermektelen férfi, úgy gondolom, ez felháborító, és már csak a szándékot is betenném a Btk.-ba. A férfiak szégyene egy ilyen ember. Azt, hogy apa, meg ki sem merném ejteni a számon a helyében.”

„Ez nem fenyegetés, de szerintem szerencséje, hogy egyszer sem találkoztunk. És sajnálom azt a vagány kis srácot, hogy ilyen ember a genetikai apja.”

Majd mikor néhány hónappal később, mikor összeszedtem magam, ismét beszéltünk erről, megerősítette a korábbiakat.

Azt írta, hogy " téged ismerve, tudja, hogy én is egy érzelmileg nagyon intelligens ember vagyok, különben nem lennénk barátok." -Mondjuk, hogy barátok vagyunk, azt nem tudom honnan szedte.- "Arra akar megkérni, hogy Te és Én, mi ketten neveljük fel a ti gyereketeket. Az sem baj, ha a világ másik felén. A távolság miatt csak ritkán, de mivel szeret utazni, majd néha meglátogatja, míg felnő " "Téged ismer, csodálatos anya vagy és biztosan ki tudunk alakítani egy szép családot. " Mondjuk azt nem kérdezte, hogy Én akarom-e az Ő gyerekét nevelni, vagy mit szólok hozzá. Egyszerűen lerohant azzal, hogy legyek a gyerekének az apja. Semmit sem tud rólam. Soha nem találkoztam ezzel az emberrel. Egyszerűen nem fogja az agyam, hogy mit csinál. Mi van ha kannibál vagyok, vagy őrült? Persze hülyülök. Nem vagyok az. 

Mérhetetlen fájdalmat és szomorúságot éreztem mikor ezeket olvastam. Rengetegszer kértem bocsánatot Pétertől az eset miatt, aki persze egy pillanatig nem hibáztatott engem. A gyomrom görcsbe ugrott, órákat zokogtam és hálát adtam mindennek, hogy már nem vagyunk együtt. Az is megfordult a fejemben, félelmemben, hogy a következő talán az lett volna, hogy beárazza a feketepiacon a kisfiamat, vagy áruba bocsátja valami gyerek, vagy szervkereskedő hálózatnak?  Mi van ennek a fejében?

Én az egészről semmit sem tudtam. A fiam névadója a tudtomon kívül és természetesen akaratom ellenére kereste meg Pétert. …és nem tudom még kit, vagy kiket. Ezért, kérlek, ha kaptál te is ilyen megkeresést, bocsáss meg érte és hidd el, nem tudtam róla. Soha. Soha nem mondanék és nem mondok le a kisfiamról.

Napokig álmatlanul feküdtem az ágyamban és csak bámultak édes kisfiamat. Rettegtem a tudattól, hogy – tudjuk bizonyos országokban van olyan, hogy a nőnek nincs joga  gyerekéhez, sőt alig 100 év még Európában is volt ilyen- egyszercsak eszmélhettem volna arra is, hogy nincs meg a kisfiam és még csak azt sem tudom hol van. Mert még csak be sem avatott a tervébe…..  , hogy a tudtomon kívül apát keresett neki. Hogy én mit szólok hozzá, az nem számít? 

Aztán persze sok minden összeállt. Nagyjából ebben az időben tudtam meg azt is, hogy fiam névadója, akkor már sok éve pszichiáter segítségét vette igénybe, de titkolta. Hogy az apja gyerekkorában bántalmazta és a szeretet feltételhez kötött volt a családjukban.

Éreztem, hogy a legjobb döntés volt, hogy távol tartom magam tőle. Borzongtam az érzéstől, hogy valamikor ez az ember sokat jelentett nekem és persze ezerszer játszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszamehetnék az időben. Melyik időpillanatra vágynék?

Az az egy volt biztos, ha ugyanott állnék, - jópár évvel ez elött-  amikor a saját halálát kívánta és meg is tett érte mindent, hogy az bekövetkezzen, ma már nem menteném meg az életét.

Ma csak azt remélem, még időben odaérek. Még mielőtt a fiam örökre eltűnik.

Mert apa is csak egy van!

Vannak nemzők és vannak APÁK! A kettő, nem mindig ugyanaz a személy. 

Itt most szeretném előre bocsátani, hogy minden olyan férfi előtt fejet hajtok, aki tudja, mi az APÁNAK lenni és úgy is viselkedik. Imádlak benneteket és hálás vagyok a gyermekeitek és gyermekeitek édesanyjai helyett is, nektek, ezért. Soha ne változzatok meg, de változtassátok meg a világot, a példátokon keresztül. Köszönöm.

Az én csodálatos kisfiam, mire világra jött, már nem és még nem volt apja, csak egy nemzője.

Még a hasamban hordtam és apró babszem volt csupán, mikor az az ember megtagadta, eldobta magától a gyermekemet. Mert bűnös. Csak 13 hete fogant meg, de már megpecsételődött a sorsa. A bűne pedig ennek a csepp csodának, annyi volt, hogy nem lány. Soha többé semmilyen érdeklődésre nem tarthatott számot a nemzőjétől. Velem szemben pedig minden lehető eszközzel éreztette gyermekem nemzője, hogy a méhemben cseperedő édes kisfiam bűntársa vagyok.

A név viselés egy gyakorlatilag gazdasági megállapodás ára volt, de sokáig úgy tűnt az én nevemen lesz anyakönyvezve a kisfiam, vagy ami rosszabb, jogszabály szerint egy képzelt apa nevére kerül. Végül kb. 4 héttel a kisfiam születése előtt kelt egy apai elfogadó nyilatkozat. Nagyon drága volt. Ma már a képzelt apát választanám. Nem az ára, hanem az emberi faktor miatt.  

A gonoszság nagy probléma, főleg, ha az tudatlansággal társul. …persze, még az is lehet, hogy nem nekem van igazam ebben a kérdésben, -ez esetben elnézést kérek-, de úgy tudom, az apától függ, milyen nemű lesz az utód.  Minden esetre a fiam nemzője szerint én vagyok a hibás az élete nagy szomorúságáért, hogy nem kislányt hordtam a szívem alatt.

Én erről másképp vélekedtem mindig, és igazán boldoggá tett a tudat, hogy a kisfiam, akit annyira vártam, egészséges. És pont.  

Idő közben, inkább még előtt, közös otthont vásároltunk azzal a céllal, hogy majd ott, együtt neveljük fel a gyermekeinket, de mire minden összeállt, már csak annyi volt a közös, hogy a lakáskulcsunk ugyanazt az ajtót nyitotta.

Hétfőtől szerdáig Bécsben volt. Szerdán hazajött ruhát váltani. Csütörtökön az irodájában aludt. …vagy nem ott, de ez volt a mondás. Péntek szombaton kártyázni járt a Keleti pályaudvar restijébe, a Barossba. Akkor szintén az irodájában, vagy az anyja lakásában aludt. ….vagy nem ott…. Vasárnap szintén ruhacsere, hajnalban irány Bécs.

Én pedig raktam a kis fészkemet, egyedül. Gondoztam ez egész családot, ápoltam a házat, kertet, kutyát…… és óriás várakozással számoltam a perceket, nézegettem gömbölyödő pocakomat és figyeltem, ahogy a kisfiam keresi benne a helyét folyamatosan. Jól kitapintható volt már a kis buksija, lábai, az egész kis teste. Esténként pedig mesét olvastam neki. miközben a kis buksiját simogattam.   

….kisfiamnak úgy lettek ruhái, mire megérkezett, hogy a barátaim babapartyt szerveztek, – ahova nem mehettem el, mert teljesen el lettem szeparálva a világtól  - összehordtak 2 bőrönd gyerekruhát, egy raklap pelenkát és egyéb holmit.

Cseppem, még csak 3 hónapos volt, amikor nemzője, gyakorlatilag nekem, a gyermeke anyjának „hitelt” folyósított a kisfiam oltásaira,….és mindezt e-mailben írásba is adta.

Közben csajozott jobbra-balra, már kereste a következő áldozatát, én pedig pontosan felmértem, hogy mekkora zsákutcában vagyok, miközben ott álltam egy csecsemővel a karomon, Crohn betegen, kisemmizve úgy, hogy nem volt menekülő útvonal. Észrevettem a párhuzamot a volt felesége, és köztem. Ugyanazokat kellett elszenvednünk mindkettőnknek. Azzal, hogy közben a kínzás eszközei fejlődtek. És itt mérhetetlen tiszteletet éreztem a nő iránt, aki ezt, korábban, három gyerek mellett elviselte.

Decemberben végre elköltözött. Megismerkedett jelenlegi felségével (igazából már sokkal korábban, de akkor még bízott benne, a gyermekünk kislány lesz és ezen egy cél alá rendelt mindent. Minden áron lány utód.), akit a „tapizós esten” ismert meg, majd kiderült a pszichiáterük is közös. Ugyan oda jártak terápiára több éven át. Érezhetően teljesen eredménytelenül, de legalább jó drágán. Ahogy a korábbi pszichiátere esetében is így volt ez.  Földön túli volt az érzés, mikor a telekhatárt kifelé átlépte. A kapuból még visszanézve, gyakorlatilag követelte, hogy marasztaljam. Nem tettem. És akkor bosszút esküdött.

A fotók, az eredeti színhelyen készültek, nem illusztráció!

Rettegni kezdtem. És minden nap visszaigazolást nyert, hogy van rá okom.  

Kezdtem összerakni azt a képet is, hogy egy meleg kuruzslóhoz járt, (szeretném rögzíteni, hogy nagyon is bírom a melegeket. Az egyik munkáltatóm is az és igazán jó a kapcsolatunk)  „tapizós” órákra (senki ne kérdezze, nem tudom mi az értelme, hogy félhomályban egymást felállítják egy székről, közben a vállukat, gerincüket mellkasukat simogatják, majd visszaültetik és kezdik előröl. Majd ismétlik órákon át) és kiselőadást tartott nekem abból, hogy a makrobiotikus táplálkozás szerint, keresztbe vagy hosszába kell aprítanom a répát, hogy az boldog legyen.  Igazából ez engem nem érdekelt. Én azt néztem, hogy az étel, amit főzök belőle és a családom megeszi, ők boldogok lesznek-e a végén. Majd ezer jelét adta még a Feminin vonásai felszínre törésének. Persze mindig voltak pótcselekvések. Pl. vett egy motort, majd rövid idő után eladta.

Még csak egy éves volt a kisfiam, amikor a családi házból, amiben ő, akkor már,  5 hónapja nem élt életvitel szerűen, kizárt minket. Onnan, ahol az otthonunk volt a kisfiammal, mert két nő társaságban ott múlatta az időt. Remekül szórakoztak azon, hogy az egy éves kisgyerekkel, este 21 órakor 6 fokban állunk kint az eresz alatt szétázva és nem tudunk bejutni a házba.   

Egy esetben, míg a kisfiamat fürdettem, egy fél üveg savanyú uborkát leszámítva kipakolta a hűtőt, viszont hagyott benne valami félig rohadt húskészítményt.

Alig két éves volt a kisfiam, amikor  - a gyereket nem kívánta maghoz elhelyezni, csak a közös házunkat akarta, mert azt ígérte a jelenleg még, aktuális feleségének „jegyajándékba” -  arra köteleztetett, hogy a közös ingatlanunkat elhagyjam 15 napon belül. Csak a bíróság jóindulatán múlt, hogy erre 30 napot kaptunk. Hogy hova megyünk? Senkit nem érdekelt.

Később még a kisfiam lakcímét is kérte fiktiváltatni, ugyanakkor máshova nem tudtam bejelenteni, így egy Magyarországon élő, Magyar állampolgárságú kisgyerek, a hivatalok segítségével hontalan lett. Ami ugye kiskorú veszélyeztetése! De van, akinek ezt lehet.

Soha nem érdeklődött sem bölcsiben, sem oviban a kisgyerek fejlődéséről, melyet a gyermekintézmények írásba adtak. A védőnő sose látta, a gyerekorvossal sem volt kapcsolata. A bíróság előtt 2018 –ban volt szerencsém közvetlen kérdést feltenni. Mikor van a kisfiam születés és vagy névnapja? A bíró kivárta. Masszív hosszú perceken át köszörülte a torkát és próbált terelni az ember, de nem tudta megmondani. …és akkor már Némó 6 éves volt! Soha nem kapott a kisgyerek egy képeslapot, fakockát, semmit a nemzőjétől.  …a kislány holmikon kívül.

Volt, hogy felügyelt kapcsolattartás alatt, -a kisfiam élményszerű beszámolójából tudjuk,- azt mondta neki a nemzője, ha legközelebb találkoznak, elszakít minket egymástól. Innen a kisfiamat 2 hétig nem tudtam óvodába se vinni, mert rettegett, hogy hogy délután nem én megyek érte, többet nem láthat engem és napokig bepisilt.

Aztán volt még itt presszió, szándékos, olyan veszélyhelyzetek sorozatos és rendszeres előidézése, melyben a kisfiam súlyosan megsérülhetett volna, akár meg is halhatott volna. Hamis tanúzásra rábírás, kozmetikázott irat benyújtása az eljárásba, zaklatás, jelentős tartásdíj hátralék, gyakran a látogatások alatt, „megmagyarázhatatlan” sérülések ugrottak a testünkre. ……és tényleg végtelen a sor.

Iszonyú hosszan tudnám részletezni a szörnyűségeket, amiket a kisfiammal együtt el kellett szenvednünk.

Kisfiam nemzője, egyszer azt mondta, szerelemben és háborúban mindent lehet. És meg is tette. ő háborút viselt, a kisfiammal és velem szemben. Hogy eltávolítson minket, hogy mindent megszerezzen, mert elviselhetetlen volt számára, ha már valamit birtokolt, azt kiadja a kezéből, vagy, ha valaki nem függ tőle, ha nélküle is, önállóan életképes ember és belebetegszik, ha valaki nemet mond neki. Tilos. Azt rövid úton a pokolba harcolja.

Közben pedig hiába mentem a rendőrségre, gyámhivatalhoz, bíróságra….nincs segítség. Az arcomba mondták nem egyszer, hogy elfogultak. Vagy nem járnak el, mert nem tehetik. Egy esetben egy rendőr mondta nekem azt, hogy Ö ugyan, ott dolgozik, nagyon sajnál engem és ő sem érti miért, de nem segíthet.

Elfogyott a bizalom.  A rendszerbe és bárkibe vetett hit.  Éltünk. Boldogan, mert önvédelemből kizártam a külvilágot. Dolgoztam és atlétákat meghazudtoló eredménnyel ugrottam meg az akadályokat. Amikor tudtunk, elmentünk nyaralni, telelni, csak ki ebből a helyzetből és rendszerből.

Aztán egyszercsak ott állt a teraszon Ő!

Aki, miután a nemzője „hajléktalanná” tette, megtagadta, kilakoltatta, ignorálta, ………a kisfiamnak otthont biztosított, gondozta, tanította, az edzője és példaképe lett, a férfivé válás útján a követendő, egészséges, erőteljes felnőtt férfikép. Iskolába vitte, Spanyolul, surfözni, evezni tanította, birkózott, játszott vele, nem felejtette el az ünnepeit, cinkosa volt mindenféle csínyekben, átérezte minden fájdalmát és osztozott az örömeiben…….. az, akitől a kisfiam a 4. napon kérdezte meg, „leszel az APUKÁM?”. És lett. Mert nem a vér számít.

És most elszakították tőle. Tőle is.

Nemzője, kisfiamnak, eddig, kétszer vette el a lehetőséget az életében, hogy legyen apja. Egyszer mikor eldobta és most, amikor a kisfiam megtalálta, de erőszakkal elszakították az apukájától, akit ő talált, kért és végül megkapott élettől

A bűnöm, gyermekvédelem.

 

4. hónapja, házi őrizetben ülök. Előtte 5 hetet börtönben voltam. És mindezért, nagyjából nem kellett tennem semmit.

A bűnöm, gyermekvédelem. A gyermekem védelme.

2021.08.10.-én 12.00 előtt néhány perccel, Gran Canárián az utcán sétáltam a kisfiammal. Némó, vidáman szökdelt mellettem, egy fél üveg ásványvízzel a kezében  és tervezgette az az napi délutánt. Hogy mi lesz, ha hazaérünk és apa -Ő a párom, akit a kisfiam az Édesapjának tekint- is otthon lesz már.

Hirtelen körülvett 8 civil rendőr. Az egyik elővett egy bilincset és közölte szálljak be az autóba, vagy megbilincsel. De hogy miért, azt nem közölte. Csak ekkor tűnt fel, hogy az utca végén rendőrségi kisbuszok állnak és automata fegyverrel felszeret kommandósok hada. Én nem értettem, a fiam halálra rémült és csodálatos rostazöld szemeiből kigurult néhány könnycsepp, majd édes kis puha kezecskéjét a tenyerembe olvasztotta és azt mondta csilingelő hangon. „Anya! Bárcsak ez a nap is ugyanolyan gyönyörű mosolygós nap lenne, mint a többi!” Bárcsak. -Mondtam neki. Bárcsak. Szorongva és félelemmel teli riadt szemekkel ült az autóban az ölemben. Úgy szorította a kezemet, hogy elfehéredett minden ujjának a vége. Egész teste reszketett.

Nem tudtam hova megyünk, miért és hogy egyáltalán mi történik. Így édes cseppem kérdéseire sem tudtam válaszolni. Éreztem, hogy kisfiam testét elborítja valami hideg verejték és egy pillanat alatt ázott át a pólója. Én csak öleltem őt magamhoz és csodálatos arany hajával borított buksijára ezer puszit nyomtam, hogy ne féljen.

Most, hogy erről írok, érzem az illatát, hallom a remegő hangját és a kis arca annyira élő előttem, mintha mindez most történne, mintha újra megtörténne.

A rendőrségre érve, kérdeztem, mi történt? Miért vagyunk itt? Nem volt válasz. Nem közölték a jogaimat. Azt sem, hogy mi az eljárás, mivel vádolnak. Kérdeztem le vagyok tartóztatva valamiért? Azt mondták nem. Majd kihallgattak. A téma az országban tartózkodásunk volt. Elmondtam miért, mi óta milyen céllal vagyunk ott. Kisfiam közben izgatottan várta, hogy megérkezzen a párom és hazavigye. Hogy ő, akiben annyira bízik, aki a példaképe és támasza, a férfivé vélés útján, mondja azt neki, ez csak egy rossz vicc és mindjárt elengednek és elmegyünk a strandra együtt hárman. … és megint mosoly lesz és ölelés.  De nem így lett.

Hosszasan, órákon át ültem egy kihallgató helységben. Közben édes Némóm néha ki, be rohangált és egyre csak kérdezgette. „Mikor jön már apa? Le akarok menni a strandra. Együtt hárman. Anya, menjünk már!„ Majd megérkezett a párom. Órákat várt még, mire átadták neki Némót. Ők haza mentek, engem elzártak egy fogdán. Nem tudtam mi történik. Csak annyit, hogy másnap egy bíró elé kell állnom és utána elengednek. De még mindig nem tudtam mi a vád! Egész éjjel az járt a fejemben, hogy mikor elköszöntünk Némóval egymástól azt mondta, „Anya! Bízz bennem! Minden rendben lesz. Téged szeretlek a világon a legjobban és egy Kolozsy sosem adja fel.” A szívemhez szorítva öleltem ez egyetlen dolgot, amit a fogdára magammal vihettem. Ez a kisfiam apró fényképe volt, ami a kulcscsomómon lógott.

Ez percet sem aludtam. Hideg volt, csótányok rohangáltak mindenhol, a többi zárkában részeg emberek ordítoztak egész éjjel.  

Másnap a Maspalomasi bíróságra vittek. 11.00 órakor lett volna a tárgyalás, de csúszott. Aztán bekísértek egy szobába és leültettek a tv elé azzal, hogy ez egy élő videohívásos tárgyalás lesz, a Madridi Nemzeti bírósággal. A kapcsolat nem jött létre vagy 40 percig. vagy megszakadt. Aztán csúszott a kép a hanghoz képest, vagy kimerevedett az adás. A bíró ordított – már amikor létrejött a kapcsolat. Majd azt közölte velem, hogy az összes mozgásterem annyi, hogy azt dönthetem el, hogy Spanyolországban, vagy Magyarországon akarom-e leülni azt az 5 évet, amit gyerekrablásért kiszabhatnak rám. Mondtam, hogy Szeretnék az irataimhoz hozzáférni, mert nem raboltam gyereket. legálisan, jogszerűen vagyok az országban 3 éve. És szeretném az erről szóló irataimat átadni a bíróságnak is. Nemes egyszerűséggel megtagadták. Nem kaptam normális tolmácsot, nem férhettem hozzá az irataimhoz, nem volt tisztességes eljárás és gyakorlatilag elvették a jogaimat.

Onnan egy börtönbe szállítottak. Majd másnap egy másik bíróságra.

Még ezen a napon augusztus 11 .-én az összes tartományi és országos lap tévé, online csatornák arról cikkeztek, hogy Gyereket raboltam és semmi jogom a gyerekemhez!   

Las Palmasban a bíróságon azt közölték velem, hogy gyermekrablás miatt folyik velem szemben eljárás és hivatkoztak arra, hogy a Magyar Igazságügyi Minisztérium, melyet jelenleg Varga Judit miniszter asszony vezet, arról tájékoztatta Őket és a Nemzeti Bíróságot, hogy nincs jogom a saját gyerekemhez és elraboltam.

Megnéztük, az óta lefordítottuk a bíróság iratát és valóban 9 helyen említi a gyermekrablást és 4 helyen írja, hogy ezt az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatására alapítja.

Közölték kiadják a kisfiamat Magyarországnak és engem visszavisznek a börtönbe. Nem csatolhatok iratot, nem védhetem meg magam, nem hallgatják meg a kisfiamat, annak ellenére, hogy – tárgyalási jegyzőkönyv szerint is, ez kötelező lett volna.

Még aznap tudtam találkozni a kisfiammal és a párommal a bíróság épületében. Utoljára. Míg vártam rájuk, fogdán ültem és valóban lepergett életem filmje. Édes kisfiam csodálatos ölelései, az ezernyi kalandunk, titkos helyeink és terveink. Láttam őt magam előtt újra a születése pillanatában, mikor kibujt a foga, járni kezdett, mikor beteg volt és mikor az első kisszerelméről mesét így: „Nórika, az én kicsi kincsem!”

Megérkeztek. 10 percet kaptunk. Ennyi. Egy 8,5 éves kisgyereknek ennyibe kellett sűrítenem, hogy mi történik, úgy, hogy közben a kis érzelmei ne sérüljenek. Nem lehet. Nincs ilyen opció. Mikor elmondtam neki, hogy Őt elviszik Magyarországra és engem elzárnak és nem tudom mi történik velünk, velem, elkeseredett, ordító sírásban tört ki. Könyörgött nekem és mindenkinek, hogy ne tegyék ezt vele. Ezerszer ígérte meg percek alatt, hogy ő mostmár élet végéig jó fiú lesz, csak ne vegyék el az anyukáját. Vagy akkor, had jöjjön velem. Öleltem magamhoz és egy pillanatra kívántam, bárcsak halnék meg, hogy ne kelljen ezt látnom, éreznem. Egész életemben azon dolgoztam, hogy a kisfiamat megóvjam a sérülésektől. Kinek van joga ilyet tenni velünk? Úgy, hogy még csak nem is igaz, amivel vádolnak. Édes kisfiam csak zokogott és könyörgött, majd öleltük egymást hárman és kívántuk, hogy visszakaphassuk az életünket. Együtt. Hárman. Erről már beszéltem valakinek. Hogy akkor, ott, abban a pillanatban, abban az ölelésben, mindent a karomban tartottam, ami fontos nekem, ami számít. Mindenem egy ölelésben. A kisfiam aki az életem és az az ember, aki visszaadta a hitemet.  Aki a legcsodálatosabb apa a világon. És itt (is) nyert bizonyosságot, hogy nem a vér számít. Ő örökre a kisfiam apukája marad és én végtelenül hálás vagyok az Ő Édesanyjának, hogy a világra hozta. Soha nem volt kérdés, mi egy család vagyunk és bárhogy alakul, azok is maradunk.

Aztán azt mondták vége. Ennyi, menni kell. Még az engem kísérő őr is sírt. Ő ott volt tárgyaláson, mikor elmondtam, azért jöttünk Spanyolországba, mert ott nem lehet gyerekeket bántalmazni és én épp ettől nem tudtam Magyarországon megvédeni a kisfiamat. Mert Magyarországon rendszerbe van iktatva a gyermekbántalmazás.

A folyosóról visszanézve az őr megengedte, hogy még egyszer magamhoz ölelhessem a kisfiamat, aki az ajtófélfának dőlve zokogott vigasztalhatatlanúl. Kicsi karját a nyakam köré fonta, olyan szorosan öleltük egymást mintha csak egy test lennénk mi ketten. És a sírástól nehezen, mégis jól érthetően, azt mondta: „Anya! Ígérd meg, hogy eljössz értem, hogy küzdeni fogsz értem!” És én azt mondtam neki. Igen Kincsem. A Világ végére is elmegyek érted és soha nem adom fel. Mire azt válaszolta, „tudom Anya, tudom. Várni foglak” El kellett engednem őt. ÉS kicsit azon gondolkodtam, hogy családi tragédiák közül melyik lehet a legrosszabb verzió? Én úgy érzem ez. Amikor elviszik a kisfiamat oda, ahol 6 éven át egyfolytában bántották és nem lehetek vele, hogy megvédjem. Milyen világ ez? Életem leghosszabb folyosója volt az a 10 méter a liftig. Mielőtt becsukódott az ajtó, visszanézve láttam, hogy  apa, és fia egymás kezét fogva egymásnak dőlve könnyes szemekkel, a világ 8 csodája így együtt. Őrökre a retinámba égett az a kép.

Visszavittek a börtönbe.  Nem volt infóm, mi vár rám, nem tudtam a fiamról semmit, csak azt, hogy még 6 napot a párommal tud tölteni, mielőtt elviszik.  Orvosra és gyógyszerre volt szükségem, de nem kaptam. Nem volt tolmács. A kezembe adtak egy halom papírt és belöktek egy cellába. 24 napig voltam ugyanabban a ruhában. De mit számít ez, hiszen azt éreztem megőrülők attól a tehetetlenségtől, hogy feláldozták a gyerekemet, engem eltávolítottak mellőle és odavetik annak az embernek, aki születésétől fogva, csak bántani tudta.

17.-én a börtön udvarán ordítottam a tehetetlen fájdalomtól, hogy elviszik a fiamat és imádkoztam mindenkihez, hogy történjen csoda. De nem. A csoda elmaradt. Ma a fiam egy olyan helyen él, ahol a megérkezését követően néhány héttel később már dadogott, nem tudott aludni hát altatót adtak neki és az ultraintelligens kisgyereket visszabuktatták az iskolában. Olyan pszichoterápiában részesítik aminek az a célja, hogy kiirtsák a teljes korábbi életét és emlékeit és azt a presszionáló bántalmazó közeget fogadja el reálisnak valósnak és normálisnak, amiben most él. És amiből annak idején ki kellett őt mentein.   

Ma már az iratok teljes magyarra fordítása után tudjuk mi történt. Az Igazságügyi Minisztérium elküldte a Nemzeti Bíróságnak a gyermek elhelyezéséről szóló bírósági ítéletet, melyben a felügyeleti jogunk közös. Ugyanakkor Nem egy ehhez alkalmazkodó jogszabályt mellékelt hozzá, hanem egy jóval később hatályba lépő jogszabályt, mely szerint ma Magyarországon a felügyeleti jogot az egyik szülő „birtokolja”. Ugyanakkor a mi esetünk egy jóval korábbi eljárás ahol a felügyeleti jog közös és ez nem tűnt fel senkinek????? Tehát hiába ugyanolyan jogokkal rendelkezem a saját gyerekem felett, egy egyszerű félretájékoztatás következtében így válok egy egész világ előtt gyermekrablóvá! Ami azért is nagyon kellemetlen, mert épp emiatt egy esetben a börtönben majdnem megöltek. És fogadok ha sikerül, senki nem vállalja a felelősséget. De most valakinek választ kell rá adnia, hogy lehet ekkorát hibázni? És, hogy biztosan közös a szülői felügyeleti jog, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy hete érkezett a Járásbíróságtól egy irat, hogy tárgyalást tűznek annak megállapítására, hogy a felügyeleti jog közös marad, vagy sem.  

Ezt megfejelve, a külföldi tartózkodáshoz hozzájáruló nyilatkozattal is rendelkeztünk.  Melyet a bíróság nem engedett csatolni. Érthetetlen módon. Úgy tűnik, van, ahol nincs ártatlanság vélelme, és ahol hiába van igazad, kezedben minden irat nem védheted meg magad.

Célzott kérdéseket tettem fel az Igazságügyi Minisztériumnak és várom a válaszukat. Ha nem válaszolnak, az is válasz és megyünk tovább.  

Folyt köv. - hogy kötöttünk ki Gran Canárián, Spanyolország